Similar Posts
Friedensaui diákok Karaóban
Augusztus 16-tól szeptember 7-ig egy lelkes teológusokból álló csapat dolgozott Karaóban és a környező településeken. A németországi Theologische Hochschule Friedensau és a lengyelországi Polish Senior College of Theology and Humanities diákok már év elejétől szorgalmasan készültek erre az útra. Tanulmányozták a maszájok életét, történelmét, igyekeztek megérteni a helyi kultúrát. Ez fontos volt ahhoz, hogy abban…
Köszönet az önkénteseknek
Az elmúlt hónapokban nyolc önkéntes dolgozott aktívan a karaói iskola területén. Bár munkaterületük nagyon különböző volt, mégis jól beilleszkedett és igazodott az iskolánál felmerült kihívásokhoz. Az első önkéntesünk Jáfet Kardos volt, Magyarországról. Jáfet, az iskolaépületek állapotának javításán dolgozott, és felügyelte a különböző cégek munkáját. Emellett orvosi szakértelmével segítette a betegeket és rászorulókat. A második önkéntesünk…
Első Maszáj végzőseink – Mérföldkő és ünnepség Karaoban
Milyen időbeli egységben mérjük a sikert? Egy jól teljesült napban? Egy hatékony hónapban? Esetleg több év is kell, mire visszanézve megállapítjuk, hogy megérte? Az alapítványunknál egy új mértékegysége lett a sikernek, ez pedig a hét év. Ugyanis 2020-ban az első osztály végigjárta mind a hét tanévet a karaoi iskolában. Tíz év lelkiismeretes munkája, számos megfogható…
Tinga Tinga
Több mint 10 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg egy Tinga Tingából származó kisfiúval, Israellel. Kitartása és elkötelezettsége felkeltette a figyelmünket és szerettük volna támogatni abban, hogy elérje a célját. Élete hivatásául végül azt választotta, hogy elvégzi az Adventista Teológiai Főiskolát és lelkész lett. Tanulmányai után elhatározta, hogy megkísérli régi nagy álmát is valóra váltani, hogy szülőfalujában…
Covid-19
A Covid-19 vírus az egész világba, így Afrikába is eljutott. A tanzániai kormány elrendelte az iskolák bezárását, valamint mi is biztonságosabbnak láttuk az oktatás szüneteltetését, így a csaknem 500 tanulónknak nem volt lehetősége tanulni, közösségben lenni ebben az időszakban. Ám tanáraink elhivatottságát mutatja, hogy a vírus ellenére sem akarták szeretett tanítványaikat magukra hagyni. Megszervezésre került…
Geo4Karao – Újabb előrelépések Karaóban
2025. februárjában három elszánt magyar férfi, Berecz András, geológus, Stickel János és Kaszás István geofizikusok szakmai tudásukkal és tapasztalataikkal támogatták a Karaói missziót. Karaóba jelenleg egy adventista maszáj általános iskola működik, ahol ebben az évben 250 gyermek tanul ott írni, olvasni, számolni szuahéliül és angolul. Mivel Karaó a maszáj pusztában helyezkedik el, az iskola személyzetének…
