A régóta várt látogatók átalakítják Karaót

2022. Szeptember eleje. 36 önkéntes segítőkből álló csapat érkezett Tanzániában, akik a karaói iskolánál különféle tevékenységeket végeznek. 

Az idén először a németországi Burger-Roland Gimnáziumból Andrea Gohla és Ralf Sieber vezetésével 7 diák meglátogatta az itteni partneriskolát. Egy héten át érdekesebbnél érdekesebb tanórákat tartottak, festettek, zenéltek, énekeltek az itt tanulókkal. A gimnázium támogatásának köszönhetően kialakításra került egy röplabdapálya a gyerekek nagy örömére. Az egyik osztályterem falára felkerült egy, a burgi diákok által készített világtérkép, amelyre mágnessel rögzíthető állatok szemléltetik az ott élő élő állatvilágot. 

A 12 fős lengyel csapat a már majdnem teljesen kész, új 50 fő befogadóképességű leányszállás tetejére napkollektorokat vásároltak és szerelték fel. Köszönjük a támogatást az AIDSolar cégnek. Esténként járják a környék bómáit, beszélgetnek az ott lakókkal és bátorítják őket, reménységek visznek a sokszor reménytelennek tűnő élethelyzetű családoknak.

A két orvos, egy orvostanhallgató és egy nővér minden nap rendel. Ennek híre gyorsan bejárta a környéket. Amikor megérkeznek, a kevés árnyékot adó fák alatt, a földön ülve, kisebb csoportokban várják az  szoptatós anyák gyermekeikkel, az idősebb nők és férfiak egyaránt a rendelés megkezdését. A minap egy Down-kóros gyermeket is elhoztak az orvoshoz, ami itt nagyon ritka. Sok nő erős hátfájásra panaszkodik, de egy olyan szemorvosra is nagy szükség lenne, aki a szürkehályogot tudná műteni. A gyermekek gyulladt szemére van az orvosi táskában jó minőségű szemcsepp és különféle vitaminok. Sajnos vannak komolyabb égési sérülések is, amik a rendelés során ellátásra kerülnek.

Egy másik csapat szorgalmasan dolgozik az épületek befejezésén. Nap mint nap a tűző napon keverik a betont, ássák az alapot, üvegezik újra a kitört ablaküvegeket. Fáradhatatlan munkájuk nyomán szépül az iskola környéke. 

Mivel Karaó egy hegyoldalon terül el, egy órás autóút, míg Longidóból, ahol a főút van, felér ide az ember. Az út nagyon rázós, több időszakos folyómedren kell áthajtani, ami némely autónak komoly kihívást jelent. Nem egyszer fordult elő, hogy elakadtunk a kiszáradt mederben, mert a kocsi a homoktengerben elásta magát. Az építőanyagok szállítása sem könnyű folyamat, de amikor valami elkészül, mindenki örül neki.

Similar Posts