Ballagás 2023

Ballagás 2023

2023. november 16.-án elballagtak a Karaói Adventista Általános Iskola hetedik osztályosai. A díszvendég a Tanzania Rift Valley Field (TRVF) oktatási igazgatóhelyettese, Emmanuel Allen lelkész volt. A szülők előtt beszélt a Hetednapi Adventista iskolában való nevelés előnyeiről, többek között Isten Igéjének megértéséről. Bátorította a szülőket, hogy adjanak esélyt gyermekeiknek az oktatásra, mivel ez nagyon fontos a közösség számára, és később a…

Friedensaui diákok Karaóban

Friedensaui diákok Karaóban

Augusztus 16-tól szeptember 7-ig egy lelkes teológusokból álló csapat dolgozott Karaóban és a környező településeken. A németországi Theologische Hochschule Friedensau és a lengyelországi Polish Senior College of Theology and Humanities diákok már év elejétől szorgalmasan készültek erre az útra.  Tanulmányozták a maszájok életét, történelmét, igyekeztek megérteni a helyi kultúrát. Ez fontos volt ahhoz, hogy abban…

Gimnazisták a maszáj gyerekekért

Gimnazisták a maszáj gyerekekért

A Burger Roland Gimnázium diákjai és tanárai egész évben azon fáradoznak, hogy a karaói maszáj általános iskola tanulóinak az iskolás hétköznapjait szebbé tegyék. Ezért különféle tevékenységek által adományokat gyűjtenek. Van, hogy pólókat készítenek és árusítanak, koncertet szerveznek vagy épp tombolát árulnak és a bevételt e célra ajánlják fel. A befolyt adományokból különböző dolgokat vásárolnak, mint…

Épül a vendégház

Épül a vendégház

A karaói általános iskola területén egy vendégház épül mindazok számára, akik a közeljövőben önkéntes munkáikkal szeretnék támogatni az intézményt. A vendégházat egy német mérnök, Olaf Küchler tervezte és a kivitelézést Németországból a modern média segítségével vezényli és felügyeli. A helyi kapcsolattartó Claud Michael Isaya a jobb keze ebben a nagyszabású építkezésben. Az épülő vendégház 9…

Élelem a pusztában

Élelem a pusztában

A maszáj pusztában az év nagy részében szárazság honol. Ez éhséget, tömeges állatpusztulást von maga után. A maszájok egyre jobban veszélyeztetettek. Az alapítványunk ezért eldöntötte, hogy segíti őket. Azoknak a gyermekeknek, akik iskoláinkba járnak, naponta meleg ételt biztosítunk. Közel 700 gyermekről van szó, 6 iskolában. Most szeretnénk rövid bepillantást adni, hogy hogyan is zajlik ez…

Köszönet az önkénteseknek

Köszönet az önkénteseknek

Az elmúlt hónapokban nyolc önkéntes dolgozott aktívan a karaói iskola területén. Bár munkaterületük nagyon különböző volt, mégis jól beilleszkedett és igazodott az iskolánál felmerült kihívásokhoz.  Az első önkéntesünk Jáfet Kardos volt, Magyarországról. Jáfet, az iskolaépületek állapotának javításán dolgozott, és felügyelte a különböző cégek munkáját. Emellett orvosi szakértelmével segítette a betegeket és rászorulókat. A második önkéntesünk…

Életmentő kukoricakása – láss vendégül egy családot

Életmentő kukoricakása – láss vendégül egy családot

Sürgős kérés érkezett Maszáj földről. Paulo Sembeo lelkész Longidó térségében dolgozik Tanzániában és kéri, hogy mielőbb küldjünk élelmiszert, mert rengetegen éheznek. A szárazság miatt az élelmiszerhiány kritikus szintet ért el, különösen az özvegyek, árvák helyzete vált tarthatatlanná. A falvakban tapasztalt szükségletek messze meghaladják az alapítványunk lehetőségeit. A már szétosztott 7 tonna kukoricaliszt után ma újabb…